Dr. Drazsé

Kátya a nagyvárosban

Kátya ül

Kátya vagyok, ha esetleg nem jönnétek rá magatoktól is. Meséltem már nektek, hogy engem örökbe fogadtak. Ez talán még nem lett volna olyan nagy baj, ha nem hurcolnak el az én kis csendes falumból ebbe a zajos, füstös, rémisztő nagyvárosba. Na, jó, az, hogy csendes, az persze túlzás, de ott legalább csak a sorstársaim ugattak vagy kilencvenen, ami szerintem nem tekinthető zajnak.

Drazsé mondta, hogy ezt a várost, ahol most lakunk, Budapestnek hívják. Na, és akkor mi van? Erre kell olyan büszkének lenni? Mert Drazsé ezt úgy mondta, mintha nekem el kellene ájulnom a megtiszteltetéstől. Hogy én „felkerültem” ebbe a Budapestbe. De én cseppet sem vagyok ettől úgy oda, mint ő. Azzal kérkedik, hogy ő póráz nélkül is nyugodtan sétálgat az utcán és nem fél attól a rengeteg idegentől, akik megállás nélkül jönnek-mennek mindenfelé. Sőt, még az autóktól sem fél, mert meg tud állni egyedül is a járda szélén. Én már azt sem értem, honnan tudja, hogy melyik a járda. És mitől olyan biztos benne, hogy oda nem jön fel egy autó? Akkor meg aztán hiába álldogál olyan büszke pofával a szélén. Én már az első perctől tudtam, hogy valami nagyon nem stimmel ezzel a Drazséval.

Drazsé-járda

 

Erre már abból is rájöttem, hogy ez nagy barna mackó, akit teljesen érthetetlen módon neveztek el Drazsénak, még a gyerekeket is imádja. Atyavilág, ez tényleg nem komplett!

Drazsé-Mira

Engem a hideg kiráz, ha meglátok egy gyereket. Ezek a mini kétlábúak össze-vissza rohangálnak, meg hadonásznak, visítoznak és mindenféle rettenetes kerekeken száguldoznak. És hány féle-fajtán! Próbáltam megjegyezni, hogy melyiknek mi a neve, de végül feladtam. Nekem tök mindegy, hogy bicikli, vagy roller, vagy gördeszka, mind egyformán rémes. Először is teljesen kiszámíthatatlan, hogy az a kis csökött kétlábú éppen merre kormányozza ezeket a guruló rémségeket. És ha éppen felém? Akkor mi lesz velem? Én ugyan irtó gyorsan tudok rohanni, de persze nem úgy, hogy az a póráznak nevezett rabszíj a nyakamon van. Aminek a végét Zsuzsa, az új gazdim fogja, és nem hagyja, hogy elmeneküljek a kis törpe-szörnyek elől. És még ő van megsértve, ha veszettül ugatni kezdek. Hát őszintén, mégis mi mást tehetnék?

biciklis gyerek-divany.hu

Kép: divany.hu

Zsuzsa egy ideig gyalog hurcolt engem a futtatóba. Persze vezetőszáron, mint egy bűnözőt. Drazsé meg ott flangált nagyképűen mellettünk. Ha el tudtok képzelni ennél rémesebbet, akkor zsenik vagytok! Át kellett menni egy parkon, ahol nem csak iszonyatos méretű kétlábúak jöttek-mentek, de még kicsi szörnyetegekkel is tele volt. A visító rémekkel. És akkor még nem is említettem azokat a négykerekű dobozokat, amelyeket kétlábúak tologatnak és a dobozból mindenféle ismeretlen, ám annál borzasztóbb hangok hallatszanak ki. Hol bőgés, hol meg olyan, hogy gö-gö-gö. El nem tudom képzelni, hogy miket hurcolásznak ezekben a guruló dobozokban, amik ilyen fura hangokat adnak.

babkocsi-divany.hu

Kép: divany.hu

Végre a gazdim rájött, hogy mindketten jobban járunk, ha autóval megyünk a futtatóba. Amit Drazsé nagyképűen csak futinak hív. Mondhatom nektek, azért ez a futi sem a béke szigete. Az persze jó benne, hogy sok másik kutya is van ott, mert azokkal legalább lehet játszani meg rohangálni. Meg ellopni a labdájukat és akkor mindegyik engem kerget. Az buli!

Drazsé-Kátya huzigál

De amikor megláttam, hogy a futi mellett egy másik futi van, amelyikben nem kutyák, hanem kétlábúak mászkálnak, tornáznak, napoznak, akkor majdnem szívszélhűdést kaptam. Nem beszélve a rengeteg gyerekről és babakocsiról. Mert mint megtudtam, így hívják a négykerekű bömbölő dobozokat.

Most valami „terápiára” járok a gazdimmal. Hogy ne ugassak folyton. Hogy miért olyan nagy csoda, hogy egy kutya ugat, azt kérdezzétek meg tőle! De a gazdim meg Mariann, aki a terápiát csinálja velem, kitalálták, hogy nekem „félelem-agresszióm” van.

mariann_a_kutyakkal-problemaskutyak.hupont.hu

Kép: problemaskutyak.hupont.hu

Még jó, hogy félek. Van is mitől. De ők az ugatást hívják agressziónak. Azt hiszem, fogalmuk sincs róla, hogy milyen egy kis terrier kölyök, ha agresszív. Hiszen én még soha sem haraptam meg senkit.

Pedig néha de jó lenne!

Kátya ugat

 

Szomorú nyaralás

Biztosan emlékeztek a korábbi meséimből, hogy milyen jókat nyaraltunk Supetarban. Ott, ahol a kutyákat szúrta a kaktusz, az emberek meg vidáman jöttek-mentek a Kaktuszban. Az egy nagy épület volt, amire rá volt írva, hogy Kaktusz. Ja, meg az is, hogy hotel. Meg abban a Supetarban rengeteget fürödtem a tengerben. Olvassátok csak el, milyen jó volt ott nekem!

Drazsé a tengerben

Fotó: Láng András

Tenger, meg kaktusz most is volt, de mégis valahogy más volt az egész.

Már az autó is más volt, amivel utaztunk. Anya kis autójával mentünk. Nem mondom, hogy az olyan rossz lenne, de mégsem olyan szuper kényelmes, mint tavaly az az óóóriási Nissan volt. Az, amit mindig Andris vezetett. Tudjátok, akit nem volt szabad apának hívnom. De azért jó fej volt. Épp, mint egy apa.

Drazsé a Nissanban

Fotó: Láng András

Már egy jó ideje nem láttam. Otthon sem. Kérdeztem is anyát, hogy hová ment, de mindig csak azt mondta, hogy nagyon messze, “ahonnan nem tér meg utazó”. Ezt végképp nem értettem. Hol lehet az a hely, ahonnan nem tud hazajönni? De anya mindig szomorú lett, amikor kérdezősködtem. Így, egy idő után már nem is kérdeztem semmit. Mert nem szeretem, ha anya szomorú.

Ahonnan nem tér meg utazó

Azt hittem, hogy azért a supetari nyaralásra csak előkerül. Mert ott mindig nagyon szeretett lenni. De nem. Csak anya meg én mentünk a kicsi autóval. És anya még szomorúbb lett, pedig én most egy árva szóval sem kérdeztem, hogy Andris miért nem jön velünk.

Andris és Drazsé

Mire végre megérkeztünk a komphoz – tudjátok ez a Supetar egy szigeten van, ahová komppal kell átmenni – addigra anya szeme tele volt valami vizes dologgal. Azt hiszem, könnynek hívják azt a vizet, ami a kétlábúak szeméből folyik lefelé.

De egyszer csak már nem sírdogált, hanem inkább ordibálni kezdett. Egy fura nyelven beszélő bácsival. Mert az a bácsi egy nagy pancser volt. A kompon anya kinyitotta a kis autójának az ajtaját, hogy kiszálljunk és felmenjünk a fedélzetre. Mert ott süt a nap és lehet bámulni a sirályokat.

Na, ekkor jött ez a pancser bácsi és durr, elcsapta a kis autó ajtaját. Pont ott, ahol anya ki akart szállni. Még jó, hogy nem anyát csapta el. De az ajtó, az gajdeszra ment. Nem tudtam, mi az a “gajdesz”, de jól láttam. Ha két görbület és egy horpadás van egy autó ajtaján, az a gajdesz.

Tropára ment ajtó

Fotó: Aszódi János

Na ezért kezdett anya ordibálni. De nem azon a nyelven, amin a pancser bácsi beszélt. Meg nem is úgy, ahogy én megérteném. Lett nagy veszekedés – két buta nyelven – és nagy egymásra mutogatás.

A bácsi azt mondta, hogy ő “unschuldig”, anya meg azt, hogy de bizony hogy “faulty”. Ebben maradtak. Aztán jött a kapitány és egy harmadik nyelven magyarázott valamit. Közben meg mindenki össze-vissza fényképezgetett. És nem Engem! Jelzem ez egy kicsit bántott is. Helyettem a két autót fotózgatták. Anyáé volt a rondább, ez tény.

a bunkó osztrák autója

Fotó: Aszódi János

Anya még akkor is dühös volt, amikor a barátunk – aki velünk utazott Supetarba – egy spárgával szépen bekötözte az ajtót. Hogy anya ki ne essen vezetés közben. Ja, azt eddig nem mondtam, hogy azt az ajtót egyáltalán nem lehetett becsukni. A két görbület, meg a horpadás miatt. Ezért kellett a spárgás kötözgetés. Nem tudom, ez anyának miért nem tetszett. Szerintem elég viccesen néztünk ki. Különösen, amikor már lementünk a kompról. A spárga vége ide-oda lifegett. Alig győztem kapkodni a fejemet, hogy jól lássam.

Később elvittük a kis autót egy szerelő emberhez. Na, ő aztán egyetlen olyan nyelvet sem tudott, amit anya, vagy János, a barátunk értett volna. Igaz, a szerelő emberrel nem is kellett kiabálni. Azt mondta, hogy dobre, vagy dobar, vagy valami ilyesmit.

Valahogyan rájött, hogy mit akarunk tőle. El is mutogatta, hogy majd ő megcsinálja azt az ajtót úgy, hogy ne spárgával kelljen becsukni.  Ezt én egy kicsit sajnáltam. Mert így hazafelé már egyáltalán nem leszünk viccesek.

Végül előbb hazajöttünk, mint kellett volna. Az persze senkit nem érdekelt, hogy én kevesebbszer fürödhettem a tengerben.

Így kell hűsölniKép: Láng András

Anya azt mondta, hogy eladja ezt az egész Supetart. Meg az autót is. De nagyon belejött!

Még jó, hogy engem nem akar eladni!

Azért Drazsé játszhatott

Hemperegtem is

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!