Az úgy történt, hogy négy napig összepiszkoltam a konyhát. Na, nem úgy persze, mint egy kis kölyökkutya, ne arra gondoljatok. Hanem amolyan felnőttesen. Pont úgy, mint amikor a kétlábúak sokat isznak, aztán másnap jön kifelé belőlük minden. Nem alul. Fölül.

Hát velem is ez ment négy napon át. Anya három napig rettenetesen sajnált. Szépen kitakarította a konyhát, megsimogatta a buksimat és azt mondta: szegény Drazsé! Ha ez így folytatódik, megyünk a dokihoz. Tudjátok, a Pozsonyi dokikhoz. Hú, gondoltam én két rókázás között, az csöppet se baj. Sőt. Jó. Mert lehet, hogy  esetleg kapok egy szurit, de utána rengeteg jutalomfalatot. Igazán megéri.

A negyedik napon azonban elmaradt a buksi-simogatás. Anya villámló tekintettel nézett rám. Már szó sem esett a dokikról. A konyhát persze most is összetakarította, de közben rettentő dühös volt. Azt mondta: Drazsé, én tényleg elajándékozlak. Ezt eddig csak Andris mondta nekem, ha rosszalkodtam. De arról mindig tudtam, hogy csak viccel. Anya még sohasem mondta. És főleg nem komolyan.

Szóval most tényleg megijedtem. Mert tényleg rossz voltam. A kutyasuliban, amikor anya nem nézett éppen oda, lenyeltem egy szép nagy tobozt. Én próbáltam megrágni, de annyira finom volt, hogy inkább gyorsan lenyeltem egybe. Hát, ez a toboz jött ki a negyedik napon. Pedig egészen a toboz-evésig nagyon jó voltam a suliban. Ha anya azt mondta: feküdj! maradj!, én feküdtem, maradtam. Méghozzá egy sorban a többiekkel! Anya ezt persze a negyedik napra már elfelejtette. Hát érdemes szót fogadni? Igazán betudhatta volna a toboz-evés-rosszasságba azt a nagy szófogadást. De nem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tényleg bűntudatom lett. Megfogadtam, hogy ezt a tobozt soha többé nem eszem meg!

El se fogjátok hinni, mi történt az elmúlt szombaton! Meghívtak engem, engem, Dr. Drazsét a tahitótfalusi gyerektáborba! Na jó, anyát, meg Andrist is vihettem magammal. Őket persze csak azért hívták meg, mert  Árvavölgyi Béla bácsi, a református lelkész, meg Ibolya néni, a felesége nagyon udvarias emberek. De elhihetitek, valójában csak RÁM voltak kíváncsiak. Mindjárt be is bizonyítom.

Ezt a füzetet a gyerekek írták Rólam. Mert Béla bácsi (vagy Ibolya néni?) egész héten az ÉN mesekönyvemből olvasott fel nekik. És mindjárt meglátjátok, hogy mennyire tetszett nekik az ÉN mesekönyvem.

(Azt azért megjegyeztem magamnak, hogy ha kutyás borítójú füzetet gyártanak a füzetgyártók, akkor persze csak egy kis farkaskutya jut az eszükbe. Nemhogy egy olyan gyönyörű csoki-labradorral díszítenék azt a füzetet, mint amilyen ÉN vagyok!) Na, mindegy. Tessék, olvassátok csak, miket írtak ebbe a kutyás füzetbe a gyerekek:

Sajnos nem olvasható eléggé, na persze, ahogy anya szkennel! De meg van az egész füzet eredetiben, ha nem hiszitek, meg is mutathatom! Ja, és persze ha ráklikkeltek, akkor sokkal, de sokkal jobban látszik.

Még Béla bácsi is írt bele! Ő persze anyának címezte, nem nekem. Mondtam, hogy nagyon udvarias ember ez a Béla bácsi.

Most mutatok nektek fényképeket erről a nagyon vidám szombatról, a nagyon vidám gyerekekről és persze a MESEKÖNYVEMRŐL!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De hogy egészen jól el tudjátok képzelni, hogy hogyan is zajlott ez a Szuper Szombat, ide teszek két videót is. Mondanom sem kell, hogy a képeket is, meg a videókat is Andris készítette. Mert ő ehhez nagyon ért. Persze nem tud olyan cuki lenni, mint ÉN!

Nézzétek meg a videókat is!