Nehogy azt higgyétek, hogy én folyton beteg vagyok, csak azért mert a dokik rajtam tanulják a szakmájukat! Én csak megteszem nekik azt a szívességet, hogy rajtam gyakorolhassanak. Meg persze szeretem, ha állandóan velem foglalkoznak.
De hogy amúgy mennyire jól vagyok, azt itt most mindjárt be is bizonyítom.
Ebben a rémes kánikulában Kókusz barátommal, meg az összes hozzánk tartozó kétlábúval kimentünk a Marina-partra .
Ez itt Kókusz a Dunában
Azért ez a barátság Kókusszal nem egy mindennapi történet. Mert Kókusz tud remek fej lenni, de máskor meg halálra rémiszt. Amikor jó fej, akkor hív játszani, meg együtt úszunk a Dunában.
Kókusz és én, Drazsé a Dunában
Kókusz ki sem akar jönni
Néha még a gyönyörű lila karikáját is odaadja és addig rágcsálhatom, ameddig csak akarom.
Kókusz lila karikája
Nagyon finom!
Máskor meg leugat, és bevallom, olyankor bizony félek tőle. Nem kicsit. Nagyon. Ezért nem is mertem vele huzigálni azt a csodás lila karikát. Pedig Kálmán nagyon próbálkozott. Meg is fogtam egy pillanatra, de Kókusz olyan pillantást vetett rám – persze ezt a kétlábúak nem értik – hogy inkább eloldalogtam. Tessék, itt láthatjátok majdnem az összes kétlábút. Kivéve Andrist, mert ő fotózott. De a legjobb buli az volt, amikor Kókusz “törülközött”. Valójában istenien hempergett a fűben. (Közben persze jól megugatott. Mert ő ilyen.)
Mindent egybevetve, szuperül éreztem magam! Meg szerintem a kétlábúak is.
Kálmán, Kinga, Anya
Fincsi pancsi
