Dr. Drazsé

Diósjenőn és Bánkon voltam anyáékkal vasárnap. Azt mondták, hogy ez valami nosztalgia kirándulás. Próbáltam kitalálni, mi a fene lehet az a nosztalgia, de képtelen voltam rájönni. Talán az, hogy anya keresett egy réges-régi házat, ahol valaha nyaralgattak. Azt mondta akkor, amikor még az ember-gyerekei kicsik voltak. Hát, az bizony jó rég lehetett. Hiszen ma már az ember-gyerekinek is vannak ember-gyerekei.

Az a kicsi ott középen anya ember-lánya. Elég vicces nekem. A hátsó meg anya és a pocijában van az ember-fia 🙂

A Lenin nevű szobor-bácsi lábánál középen meg anya ember-fia

És még az is kiderült, hogy Andris is volt gyerek. Na, ezt végképp nem hittem volna!

Andris, mint gyerek Bánkon

Szóval valami ilyesmi lehet a nosztalgia-túra.

Ez a bánki tó, anya, meg én. De ez persze ma van. Illetve tegnap.

Anya meg én a Bánki tónál

A tesómat úgy hívják, hogy Csinszka. És ezt csak tegnap tudtam meg! Négy év után! És tegnap találkozhattam a saját tesómmal életemben először. Komolyan mondom, ezek a kétlábúak elképesztőek tudnak lenni. Elviszik az embert, akarom mondani a kutyát a szülőföldjéről, babusgatják, dédelgetik, enni adnak, tényleg rendesen viselkednek vele, de éveken át egyetlen vak hangot nem beszélnek arról, hogy van egy tesója is. Pontosabban több is, de egy éppen, de éppen, de pontosan ugyanolyan, mint én: egy csokibarna labi lány. Na, őt hívják Csinszkának.

Csinszka

Még együtt a tesóimmal

Első találkozás anyával

Klárival és a tesómmal

Már akkor is anya fülét nyalogattam

Ez a találkozás sem jött volna létre Berlin nélkül. Berlin egy német-magyar keverék vizsla. Ez, gondolom, valami olyasmi lehet, mint egy német-magyar szótár. Berlin biztosan tud mind a két nyelven ugatni. Na, de hogy ne kanyarodjunk el a lényegtől, az úgy történt, hogy anya összehaverkodott a Berlin anyjával. Először persze anya azzal kezdte, hogy Kelet-, vagy Nyugat Berlin. Mert anya mindig azt hiszi, hogy ő nagyon vicces. Szerintem meg Berlin gazdái olyan fiatalok, hogy nem is emlékezhetnek ilyesmire. Néztek is ki gyanakodva a fejükből.

Berlin

Aztán túllendültek ezen a remek poénon és dumálni kezdtek a futiban. (Ha olvastátok a mesekönyvemet, akkor már tudjátok, hogy a futi = futtató, de senki sem hívja így.)

A mesekönyv

Berlin anyja kérdezte, hogy én hol születtem, anya mondta: Tatárszentgyörgyön. Berlin anyja tovább kérdezősködött (kiváncsi egy fajta lehet): és mikor? Anya mondta: 2010. május 10-én. Erre Berlin anyja összecsapta a két mellső lábát és azt mondta: hát ilyen nincs! Már hogyne lenne, morogtam én, amikor tényleg ott és akkor születtem. Anya csak tudja. Meg papírom is van róla.

Na, akkor kisütötték, hogy a Berlin papája anyukájának van egy csokilabi lánya, aki ugyanakkor, ugyanott született. És akkor végre rájöttek a rengeteg eszükkel, hogy akkor az a csokilabi lány az én édes tesóm.

És tegnap találkoztunk! Nekem persze előre nem árultak el semmit. A Szent István park mögötti egyik kapuból egyszer csak kijött két kutya két anyával. Én meg – fogalmam sincs, hogy miért – hirtelen nagyon izgatott lettem és odarohantam a futi kapujához. Ott vártam őket. Pedig általában nem szoktam a kapuban strázsálni csak azért, mert éppen kutyák jönnek a futiba. Akkor strázsálhatnék ott egész álló nap. De most valamiért mégis.

Érdemes is volt! Jött Csinszka meg Berlin. Berlint persze már ismertem, tutira nem miatta lettem izgatott. Hanem Csinszka! Gyööönyörű! Mert pont olyan, mint én. Csak kicsit kisebb, mert ő lány. Meg kicsit kövérebb is, mert nem eszik tobozt, meg labdabelsőt.

Csinszka meg én

(Ez egy külön történet, még el se meséltem. A tobozt már tudjátok. A labdabelső az egy egészen pici elem és egy egészen pici spotlámpa. Ezek világítottak, ha az ember a labdát a földhöz vágta. Egészen addig, amíg a labda szét nem esett, és én be nem kaptam a kis világítóját. De én persze nem világítok, hiába is nyeltem le. Igaz, nem is vágtak földhöz.)

Csinszkával fekszünk, de nem világítok

Hát én nagyon, de nagyon boldog lettem, hogy ilyen gyööönyörű tesóm van. Puszilkoztunk is, meg sugdolóztunk, meg játszottunk, meg rohangáltunk. Na, persze Berlin féltékenykedett, mert ő szokott Csinszkával játszani. Mert a szüleik rokonok. Azt hiszi, hogy ez feljogosítja valamire! Mikor a Csinszka az én édes tesóm! Majd meglátjátok a videón, Berlint be is panaszoltam anyánál.

Játszunk

Sugdolózunk

Csinszka mondott valamit

Berlinre rászólnak

És azt mondták a kétlábúak, hogy máskor is fogunk találkozni. Összevissza pötyögtek valamit a telefonjukon, mert szerintük ez kell ahhoz, hogy én találkozhassam megint Csinszkával. Hát, ha ez kell, csak pötyögjenek is.

És anya azt is mondta, hogy majd ezt mind elmeséli Editnek is, akinél születtünk. Biztos ő is fog majd nagyon csodálkozni.

Edit Mályi, akinél születtem

Itt 3 hónapos voltam

Én meg nem is tudom, mit mondjak. Köszi Berlin, köszi Berlin-anya, köszi Csinszka-anya, köszi anya! Szuper fejek vagytok!