Kátya vagyok. Hét hónapos. Illetve most, hogy ezt írom, már nyolc. Iszonyúan okos vagyok. Így azután hamar megtanultam írni. Meg Drazsé mondta nekem, hogy ebben a családban mindenki ír. Mondott valami egészen furcsa szót is, valami grofo, vagy grafo, és a végén meg valami mániát említett.
De kezdjük az elején. Drazsét már ismeritek, ő egy csoki labrador. Hozzám kicsit öreg, mert már hat éves. De attól még elég jó fej. A hangsúly az „elég”-en van.
Úgy kezdődött ez az egész bonyodalom, hogy én békésen – na ez túlzás – éldegéltem valami faluvégen sok-sok másik kutyával együtt.
Na, tessék, most Drazsé beleugat az én szövegembe. Azt mondja: Csévharaszt. Meg hogy menhely. Nem tudom, mit akar ezzel, de nem szeretem, ha beleugatnak a dolgaimba.
Egyszer csak megjelent ezen a szép, békés, nyugodt, csendes faluvégen egy nő meg Drazsé. Drazsé Anyának hívja a nőt, de szerintem van neki rendes neve is. Hallottam. Zsuzsa. Nekem nincsen se apám, se anyám, ez a Zsuzsa meg végképp nem lehet egy Anya. Főleg nem nekem. Először is egyáltalán nem hasonlít semmiféle terrierre. Összesen csak két lába van, vagyis még csak nem is kutya. Ez a Drazsé tök hülye.
Jöttek ezek ketten többször is és akkor mindig kivittek a kennelből sétálni. Ez végül is rendes dolog volt tőlük. Jókat rohangálhattam az erdőben. De ez a Zsuzsa mindig visszahívott. Fejhangon visítozta, hogy gyere, gyere, gyere! Hallom én elsőre is, nem kell sivalkodni. Ha akarok, úgyis visszamegyek. Na, jó, neki mindig visszamentem, hadd örüljön. Meg olyankor adott falatkát is. Aztán visszavittek az én szépséges kennelembe a haverjaim közé és végre elhúztak.
Kivéve az utolsó alkalommal. Akkor ez a Zsuzsa hosszan beszélgetett Verával. Vera egy nagyon rendes csaj, mindig adott enni nekem, meg a többieknek is. Ezek ketten a nagy dumálás közben össze-vissza írogattak mindenféle papírokat . Ez persze engem cseppet sem érdekelt, elvégre mi közöm hozzá?
Kiderült, hogy van hozzá közöm. Ez a Zsuzsa felkapott és betuszkolt az autójába. Az autó még hagyján, de az ülésen volt egy rácsos ládika és abba szuszakolt be engem. Drazsé meg magától beugrott a csomagtartóba. Mondom, hogy eszement egy kutya ez a Drazsé. És akkor Drazséstul, Zsuzsástul, kutyaládástul jó hosszan autóztunk. És megérkeztünk egy iszonyatos, hangos, zajos, büdös forgatagba, tele ismeretlen emberekkel, recsegő, zörgő izékkel és olyan kutyákkal, akiket egy-egy kétlábú valami madzagon rángatott. Kutyaúristenem, hová kerültem?
Kép: hetek.hu
Kép: haziallat.hu
Minden esetre én jól telehánytam azt a rémes kutyaládát.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: