Naná, hogy nem tudjátok, mi az a treibball. Kátya se tudta idáig, úgyhogy jobb lesz, ha ő is elolvassa. Azt persze még én, a fantasztikus műveltségű Drazsé sem tudom, hogy miért így hívják.
Anya szerint ez egy német szó, és azt jelenti, hogy „labdahajtás”. Fogadok, hogy megnézte valahol. Mert ugye az ő német tudására nem nagyon hagyatkoznék. Viszont mindig mindent megnéz, mert agyilag ez van neki beakadva.
De ezt szerintem rosszul nézhette meg. Mert hajtani a birkákat szokták, meg a kecskéket. Nem a labdát. Jelzem, a Népszigeten vannak is kecskék. Elég rondák a kis ritkás szakállukkal. És persze senki sem hajtja őket. Ott legelésznek békésen egy kerítés mögött.
Na, mindegy. Azért elmagyarázom nektek, hogy mi ez a treibball. Először is vannak óóóriási labdák. De akkorák, hogy ha leülök, még a fejem is alig látszik ki mögülük. Pedig nekem aztán elég nagy fejem van.
No, meg én sem vagyok éppen törpeméretű. Az a Kátya. Anya szokta is törpeszupernek hívni. Mert Anya az ilyen szép daliás kutyamérethez van szokva. Illetve volt. Amíg ezt a kis vakarcsot haza nem hozta.
Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem…Jaj, már megint miket írok. Hogy lehetne a szavakat egymásba ölteni. Nem ruhák azok, vagy leszakadt gombok. Azokat szokták öltögetni. De a kétlábúak ilyeneket mondanak, és hát mit csináljak, ragad rám a tudás.
Egyszóval ezeket az óóóóriási labdákat kell arrébb lökdösni. De nem ám akárhogy! Mert praclival nem szabad. Naná, hogy nem, hisz úgy sokkal könnyebb lenne. Csak orral tologathatjuk, esetleg a mellkasunkkal. Annak is elmentek otthonról, aki ezt kitalálta! A kutyaorr nem bökdösésre való! Az azért van, hogy szimatoljunk vele, hogy beledugjuk mindenfélébe. Így tudjuk meg, hogy például ki járt előttünk a futtatóban, vagy, hogy melyik labi-csaj után érdemes rohanni, vagy, hogy ki mit evett reggelire. Meg persze még rengeteg minden mást is meg tudunk állapítani ezekből a szag-sms-ekből. De attól tartok, hogy ezeket a németeket, akik a treibbalt kitalálták, mindez egy cseppet sem érdekelte.
Amikor nagy nehezen megtanulod, hogy a másra való orrocskáddal böködjed a labdát, akkor a kétlábúak meg azzal jönnek, hogy nem bökheted akármerre. Csak ő feléjük. És akkor elkezdenek össze-vissza kalimpálni a kezükkel, hogy te pont a labda mögé állj és pont szembe velük, és pont arra bökjél, ahol ők handabandáznak. Ilyenek ezek. Mesélhetnék. Soha, semmi nem elég jó nekik. Közben meg mindenféle érthetetlen szavakat kiabálnak, hogy „bázis”, meg „jobbra”, meg balra”, meg „előre”. Én persze a rengeteg eszemmel hamar megtanultam, de azért azt elárulom, hogy amikor ők azt mondják, hogy „jobbra”, az nekem éppen balra van, és a „balra”, az meg tőlem jobbra. Mert annyira beképzeltek, hogy mindent magukhoz mérnek. Azzal meg cseppet sem törődnek, hogy nekem mindezt le kell fordítanom az ő nyelvükről az enyémre. Még szerencse, hogy ilyen okos vagyok és azonnal átláttam a problémát.
Most még csak egy-két, esetleg három labdával gyakorolgatunk. De én jól tudom, mi lesz ennek a vége. Mert láttam egy videót. Nyolc labdát kell majd egy kapuba beszuszakolni. NYOLCAT!
Szerintetek normálisak ezek?
