Az egész úgy kezdődött, hogy Anya berakott a kocsiba – na jó, persze nem berakott, beugrom én magamtól is – és elmentünk nagyon, de tényleg nagyon messzire. Persze nekem nem mondott semmit. Ahogy szokta.
Egy darabig még pont olyannak tűnt a dolog, mint máskor, amikor utazunk valahová. Az azért gyanús volt, hogy semmilyen csomagot nem vittünk magunkkal. Még az én kajámat sem. Akkor meg hogyan képzeli anya ezt az utazást?
Egyszer csak letértünk a rendes, becsületes, aszfaltozott útról és ráfordultunk valami rettenetes gödrös-bödrös, kátyús, poros borzalomra. Na, szép kis nyaralás lesz ez, mondhatom. Se kaja, se normális út!
Jó egy órányi autókázás után érkeztünk meg. Azt, hogy megérkeztünk, csak onnan tudtam, hogy anya megállt a kocsival és engem is kiengedett. Nem fogjátok elhinni, mi fogadott, amint kiszálltam! Éktelen ugatás, csaholás, ordítozás, vakkantás, szóval minden olyan hang, amilyent csak kutyák tudnak kiadni magukból. Rengetegen voltak. Mármint a kutyák. És mind bezárva.
Erre a nagy kutya-ordibálásra előjött egy női hölgy. És azt mondta anyának, hogy menjünk be nyugodtan, és mindjárt megmutatja.
Mi a csodát akar ez a női hölgy anyának megmutatni? Anya látott már kutyát épp eleget. Meg hát ugye itt vagyok én, Drazsé. Nálam meg szebb és okosabb kutyát úgysem tud mutogatni.
Hát nem is. Odahozott egy kis vakarcsot. Ahogy ez a kis vakarék elkezd rohangálni, az egyik füle kifordul, a másik meg nem. És a szőre is össze-vissza borzolódik. Még azt se tudta eldönteni ez a kis idióta, hogy milyen színű legyen. A háta fekete, a lába barna, a hasa meg fehér. Hát, hogy néz ki az ilyen? Az ember, akarom mondani, a kutya legyen szép egyszínű. Épp, mint én. Gyönyörű csokibarna. Mindenhol.
Na, egy dolog azért rendben volt vele. Legalább lány volt. De még az is csak módjával. Mert még nem is volt igazi lány. Csak gyerek. Hallottam, hogy csak hét hónapos. Pisis.
Anya meg az a kedves női hölgy beszélgetett egy ideig. Anya mindenfélét kérdezgetett. Na, ez engem már végképp nem érdekelt. Egy cseppet sem. Közben a kis pisis meg rohangált össze-vissza. Még a kanapéra is felugrott. Na, mondhatom, ennek sem volt gyerekszobája. Én meg csak bóklásztam a kertben és marhára unatkoztam. Csak arra vártam, hogy végre menjünk már el innen.
Egyáltalán nem értettem, mire volt jó ez az egész. Ilyen unalmas nyaraláson még az életben se voltam.
